Christine:
Leforrázva állok ahol Katherine hagyott. Szóval innen fúj a
szél. Nem tudja elviselni, hogy Will nem olyan régóta vámpír, mint mi. Azt
hiszem mérlegelnem kell a lehetőségeket. Vagy nem veszem észre, mit tesz, vagy
pedig elveszítem. Sóhajtva a szobámba megyek. Felveszek egy kosztümöt, magamhoz
veszem a táskámat és suliba megyek: Szerencse, hogy az alváshiány nem látszik
meg rajtam, különben nem tudnék a munkámra figyelni. Amíg az osztályom
dolgozatot ír, addig egy másik osztály dolgozatát javítom. Néha szívesen
felnevetnék a sok sületlenségen, amit összeírnak. Persze könnyű úgy történelem
tanárnak lenni, hogy úgy az esetek 80%-át átéltem.
Vajon Katie bemegy ma dolgozni? Mindig olyan semmirekellő munkákat vállal. Persze dolgoznunk sem kéne, hisz elég pénzünk van már. Nem tudom megérteni miért ilyen. Régen más volt. Mielőtt kikapcsolta az érzelmeit. Persze ő akkor is ivott az emberekből, de akkor még hajlandó volt palackozott vérhez nyúlni. Nem ölt kedvtelésből és nem feküdt le mindenkivel. Ma már mindegy neki, hogy ember vagy vámpír. Az akkor énjéhez képes érzéketlen lett. Persze lehet, hogy én is érzéketlen lettem volna, ha végignézem, ahogy egy alakváltó bosszúból megöli a húgomat. Zoe ember volt. Az egyetlen Katherine családjából, aki tudta, hogy ő valójában mi lett. Katie imádta a húgát. Végig kellett néznie ahogy megölik és nem tudta megmenteni. Hogy megvédje magát az összeomlástól, kikapcsolta az érzéseit és kegyetlen, vérengző gyilkossá vált. Évekbe került, mire képes voltam megállítani. Néztem, ahogy a barátnőm és egyben testvérem, akitől én is kaptam az örök életet teljesen gonosszá fordul át. Lassan, de biztosan kellett visszajutnom a bizalmába és felettébb nehéz volt elérni, hogy újra bekapcsolja az érzelmeit. De nem lett a régi. Más lett. Talán egyszer azt a Katherine-t is visszakapjuk. Nagy nehezen letelik a napom. Szeretem a munkámat, de most különösen nehezen telt. Azt hiszem jót fog tenni egy kis vásárlás. Összeszedem az asztalomon lévő dolgozatokat és a kocsimba ülök. A lakásunkhoz közeli bevásárlóközponthoz megyek. Mivel tavasz van és az idő is egyre jobban melegszik, nem árt beújítani néhány új ruhát a legújabb divat szerintiekből. Szeretek divatos lenni. Szeretem, hogy bármilyen cuccot meg tudok venni magamnak, amit szeretnék. Egy ruhaboltban kezdek. Jó néhány rucit teszek a pénztáros elé, aki tágra nyílt szemekkel néz rám. Nem szól semmit, csak számol, én pedig fizetek. A következő állomásom egy fehérnemű bolt és egy cipő bolt. Három hatalmas táskával indulok el az autóm felé, de közben eszembe jut, hogy inkább jót tenne egy séta. Magamhoz veszem a táskámat és gyalog indulok el. De mikor a park mellett haladok el, megakad a szemem két alakon. Fókuszálok és már ki is éleződik, hogy az egyik Katherine a másik pedig egy ember és épp enni készül belőle. Gondolkodás nélkül termek azonnal ott és rántom el a lüktető verőértől. Az utolsó pillanatban. Lökök egyet az emberen, aki azonnal magához tér és már fel is veszi a nyúlcipőt.
- Normális vagy? Egy park kellős közepén akarsz vacsorázni? – lökök rajta egyet dühösen. Meglepetésként éri és a földre esik. Különben már én lennék a földön.
- Mit izgat téged? – vág vissza dühösen.
- Te ostoba fajankó. Ha nyilvánosan eszel, akkor annak nagyon rossz következményei lehetnek, nagyon jól tudod! Nem érdekel, hogy emberből iszol! DE ne a nyílt utcán tedd! Térjél már észhez? Vagy az a kevés is elment, már ami volt? – torkom szakadtából ordítok vele, de azt hiszem hatásos voltam. Egyelőre legalábbis. A szemfoga lassan visszahúzódik és látszik rajta, hogy megnyugszik.
- nyomás haza! – erélyesen szólok rá és meglököm.
- Még mindig erősebb vagyok – szólal meg hallhatóan nyugodtabban, de elindul előttem a hazafelé vezető úton.
Vajon Katie bemegy ma dolgozni? Mindig olyan semmirekellő munkákat vállal. Persze dolgoznunk sem kéne, hisz elég pénzünk van már. Nem tudom megérteni miért ilyen. Régen más volt. Mielőtt kikapcsolta az érzelmeit. Persze ő akkor is ivott az emberekből, de akkor még hajlandó volt palackozott vérhez nyúlni. Nem ölt kedvtelésből és nem feküdt le mindenkivel. Ma már mindegy neki, hogy ember vagy vámpír. Az akkor énjéhez képes érzéketlen lett. Persze lehet, hogy én is érzéketlen lettem volna, ha végignézem, ahogy egy alakváltó bosszúból megöli a húgomat. Zoe ember volt. Az egyetlen Katherine családjából, aki tudta, hogy ő valójában mi lett. Katie imádta a húgát. Végig kellett néznie ahogy megölik és nem tudta megmenteni. Hogy megvédje magát az összeomlástól, kikapcsolta az érzéseit és kegyetlen, vérengző gyilkossá vált. Évekbe került, mire képes voltam megállítani. Néztem, ahogy a barátnőm és egyben testvérem, akitől én is kaptam az örök életet teljesen gonosszá fordul át. Lassan, de biztosan kellett visszajutnom a bizalmába és felettébb nehéz volt elérni, hogy újra bekapcsolja az érzelmeit. De nem lett a régi. Más lett. Talán egyszer azt a Katherine-t is visszakapjuk. Nagy nehezen letelik a napom. Szeretem a munkámat, de most különösen nehezen telt. Azt hiszem jót fog tenni egy kis vásárlás. Összeszedem az asztalomon lévő dolgozatokat és a kocsimba ülök. A lakásunkhoz közeli bevásárlóközponthoz megyek. Mivel tavasz van és az idő is egyre jobban melegszik, nem árt beújítani néhány új ruhát a legújabb divat szerintiekből. Szeretek divatos lenni. Szeretem, hogy bármilyen cuccot meg tudok venni magamnak, amit szeretnék. Egy ruhaboltban kezdek. Jó néhány rucit teszek a pénztáros elé, aki tágra nyílt szemekkel néz rám. Nem szól semmit, csak számol, én pedig fizetek. A következő állomásom egy fehérnemű bolt és egy cipő bolt. Három hatalmas táskával indulok el az autóm felé, de közben eszembe jut, hogy inkább jót tenne egy séta. Magamhoz veszem a táskámat és gyalog indulok el. De mikor a park mellett haladok el, megakad a szemem két alakon. Fókuszálok és már ki is éleződik, hogy az egyik Katherine a másik pedig egy ember és épp enni készül belőle. Gondolkodás nélkül termek azonnal ott és rántom el a lüktető verőértől. Az utolsó pillanatban. Lökök egyet az emberen, aki azonnal magához tér és már fel is veszi a nyúlcipőt.
- Normális vagy? Egy park kellős közepén akarsz vacsorázni? – lökök rajta egyet dühösen. Meglepetésként éri és a földre esik. Különben már én lennék a földön.
- Mit izgat téged? – vág vissza dühösen.
- Te ostoba fajankó. Ha nyilvánosan eszel, akkor annak nagyon rossz következményei lehetnek, nagyon jól tudod! Nem érdekel, hogy emberből iszol! DE ne a nyílt utcán tedd! Térjél már észhez? Vagy az a kevés is elment, már ami volt? – torkom szakadtából ordítok vele, de azt hiszem hatásos voltam. Egyelőre legalábbis. A szemfoga lassan visszahúzódik és látszik rajta, hogy megnyugszik.
- nyomás haza! – erélyesen szólok rá és meglököm.
- Még mindig erősebb vagyok – szólal meg hallhatóan nyugodtabban, de elindul előttem a hazafelé vezető úton.
Ez a gonosz, ördögi tett, bosszúért kiállt. Ugyan Christine, tudhatnád, hogy velem nem jó szórakozni. Meghiúsítottad a vacsorám, most én jövök. Megbánod te még ezt erősen. A kocsija felé terelget.
- A saját kocsimmal jöttem, azzal is megyek haza.
- Nem csinálhatsz semmi hülyeséget… Megértetted? Előttem fogsz menni a kocsival – bólintok, és máris megfogalmazódik a fejemben egy jó kis bosszúterv. Beszállok a kocsiba és elindulok. Kerülővel megyek, az autópályán. Egyre jobban nyomom a gázt és a sebesség mutató egyre magasabbra megy. Christine szorosan követ. Remélem beválik a menekülési tervem. Ha minden sikerül, ma vacsizom egy jót. Az út nagyon kanyargós kezd lenni. Még jobban lenyomom a gázpedált és már majdnem maximumon van a sebességmérő. Az út mellett szalagkorlát van. Kinézek az ablakon és elégedettséggel tölt el, a mélység alattunk. Hirtelen oldalra rántom a kormányt és a szakadékba zuhanok.
- A francba Katherine! – még hallom Chris kiáltását és a kocsija fékcsikorgását. Egy ütközés és azt hiszem, a nyakam bánta. Elájulok és egyelőre megszabadultam tőle. A mélység felé zuhanok. Nem számolta vele, hogy a szakadék ilyen mély. Zuhanás közben, azt hiszem, nagyon megijedek. Már hallucinálok is.
- Katherine…- suttogást hallok, de nem látok senkit. A hang, nagyon ismerős.
- Ki az?
- Katherine… Még itt vagyok. Segíts!
- Zoe?Nem! Az lehetetlen. Te halott vagy – hirtelen meglátom magam mellett Zoe-t. Hirtelen megáll a szívem. Vagyis nem állhat meg, mivel nem is dobog. A legnagyobb fájdalmat jelenti az, hogy most újra látom őt.
- Itt vagyok Katie! Segíts nekem. Halott vagyok, de újra együtt lehetünk. Segítened kell. Van rá mód. Kérlek, segíts… - köpni nyelni nem tudok. A szívem meghasad, ha nem teszek valamit. Kapcsold ki! Szabadulj meg tőle. Kapcsold ki! KAPCSOLD KI! Erősen összeszorítom a szemem, hogy elnyomjam a fejemben felerősödő hangot. Egy hatalmas durranással érek földet és elveszítem az eszméletem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése